Civil szervezetek - Rozmarín Hagyományőrző Együttes   

     

Kedves Vanyarciak! Milí Veňarčania! 


A Szlovák Kisebbségi Önkormányzat és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Helyi Szervezete 2010-ben az alábbi programokat tervezi: a hagyományosnak mondható Szlovák farsangi rendezvényünkön már sikeresen túl vagyunk, amelyen idén is mindenki jól érezte magát. Március 15-én, a községi ünnepségen a Guzsalyas gyermekcsoport fiai először mutatták be a nagyközönség előtt tánctudásukat. A Regionális Szlovák Népdaléneklési Versenynek most is mi leszünk a házigazdai, ennek időpontja: május 13. csütörtök délután. Helyszíne a művelődési ház, ahová bárki eljöhet és meghallgathatja a vanyarci és más települések gyermekeinek, fiataljainak énekét. Május 1-jén tervezzük a Tájház udvarán álló kemence „felavatását” és este a kultúrházban Táncházba várjuk az érdeklődőket. Vezeti Szilágyiné Suba Éva, zenél a Kóborzengő Zenekar. Karácsonyi rendezvényünket az idén december 5-én (vasárnap) tartjuk. Erre a napra most is pályázatot nyújtottunk be, hogy így is biztosítsuk a nap sikeres megrendezését. 

Kisebbségi Önkormányzatunk megalakulásától kezdve tartja fenn a Rozmarín Hagyományőrző Együttest. Már körvonalazódnak a fellépések, melyek között magyarországi és külföldi szereplések egyaránt lesznek. A fellépések költségeihez is nagyon fontosak a pályázatokon nyert támogatások. Az együttes tagjai kemény munkával, próbával készülnek minden fellépésre, hogy színvonalasan tudják képviselni a településünket itthon és külföldön egyaránt.

Régi vágyunk, elképzelésünk, hogy egy régi szép szokást, ami a faluban annak idején élt, felelevenítsünk, úgy ahogyan az régen volt. (Kisze-járás, Vasárnap délután…)

A Tájház-Alkotóház fenntartása, karbantartása, látogathatóságának biztosítása fontos része munkánknak. 2009-ben sikerült a fa-ülőkék és asztal elkészítése. Köszönet ezért Táborszki Józsefnek és Kulik Andrásnak. Szintén sikerült megvalósítani a tájházi eligazító táblák kicserélését és feliratozását, ezt pedig Duhonyi Józsefnek köszönjük. A főút melletti nagytáblát Baranyiné Irénkéék ajánlották fel. A Babamúzeumot bemutató prospektus újranyomtatása az idei évre húzódott át.

Természetesen a Tájház és udvarának karbantartása, szobák takarítása, szellőztetése, az udvaron a folyamatos fűnyírás, a kert rendben tartása tavaly is sok munkát adott, amihez segítséget kaptunk a hagyományőrző csoport tagjaitól és a táncos fiatalok szüleitől. Ezúton is köszönjük és örömmel vesszük ebben az évben is a felajánlott segítséget mindenkitől.
Kisebbségi irodánk is megújult, amit köszönünk a Községi Önkormányzatnak.

Tájházunk alkotó-szobája kiváló lehetőséget nyújt régi mesterségek bemutatására, tanítására. Ennek megvalósítására többször gondoltunk már. Kéthavonta szeretnénk, un „mesterségek napját” tartani helyi- és vendégalkotók bevonásával. Ehhez már most is várjuk, kérjük az ötleteket, javaslatokat, tevőleges jelentkezőket, akik szívesen tartanának foglalkozásokat (pld.: szövés, fonás, hímzés, faragás, vesszőfonás, viseletvarrás, stb. területén).

Dúfame, že aj v tomto roku veža žudí príde na naše programy, že opät môžeme prežíva pekné, spoločné chvíle tu doma vo Veňarci, alebo v Bánke na Festivale, v Salgótarjáne na Národnostnom dní, či v Rétságu v divadle, alebo na rôznych celoštátnych podujatiach. 

Prajeme Vám krásne Vežkonočné sviatky! 

Komjáthi Gáborné  Szlov. Kisebbs. Önk. elnöke

  


Magyarországi Szlovákok Napja
 

Ezt a rendezvényt minden évben az Országos Szlovák Önkormányzat főszervezésével mindig július első hétvégéjén tartják, mindig más helyszínen.

Az idén ennek a rangos és színvonalas programnak a mi régiónk egyik települése a Nógrád megyei Lucfalva adott otthont. Öt évvel ezelőtt egyébként Vanyarcon volt ez a rendezvény. Lucfalva kicsi település, de nagyon jó házigazdának bizonyult és mindenki jól érezte magát, bárhonnan is jött az országból.

A program első részében az evangélikus templomban ünnepélyes keretek között átadták a „Za našu národnost” : „Nemzetiségünkért” - kitüntetést, mely a legmagasabb országos kitüntetések egyike. Az idei díjazottak voltak: Lászka Pál tanár úr és felesége Lászkáné Jutka – aki sajnos már nem vehette át személyesen a kitüntetést. (Lászka Pál tanár úr egyébként június 6-án Vanyarcon még a Nógrád Megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kitüntetését is átvehette, ami pedagógusi díj a szlovák nyelv oktatásáért).

 Lucfalván a másik díjazott István Anna a békéscsabai régió vezetője volt, valamint csoport kategóriában: a LIPA Táncegyüttes – akiket mi is jól ismerünk (vezetőik: Szilágyiné Suba Éva, Szelényi Mónika, és vanyarci fiatalok is öregbítik a jó hírnevét). Ilyen kitüntetést Vanyarcon: Hugyecz Andrásné Annuska néni és a Rozmarín Hagyományőrző Együttes mondhat magáénak. Gratulálunk minden díjazottnak! 

A program második részében a színpadé volt a főszerep, ahol nagyon színvonalas összeállítást láthattunk az ország különböző régióinak képviseletében fellépő csoportoktól. A műsor mellett ezek a régiók, köztük mi is (a Nógrád-Hevesi) gasztronómiájukkal is színesítették a programot. A mi régiónk természetesen a saját ételével, ennek a vidéknek – „A tót atyafiaknak - Jó palócoknak” kedvelt eledelével, a haluskával volt jelen. Talán nem mondok újat azzal, hogy nagyon ízlett a vanyarci haluska a vendégseregnek. Lesznek, akiket viszontlátunk majd a mi fesztiválunkon is.

 Nedeliczki Teréz a Nógrád-Hevesi Régió vezetője